DEAgóra

Az ember igazán mások történeteiből tanul. Ezért indítottuk el Eszmecsere címmel interjús rovatunkat, amiben érdekes embereket mutatunk be – hol személyes, hol szakmai – sorsukon keresztül. Ötlet, szorgalom, folyamatos tanulás, önbizalom, vállalkozókedv, kudarctűrés, életszeretet. Mi kell a sikerhez? Vagy éppen mi okozza a sikertelenséget? Miféle indítékokkal vágnak bele valamibe, vagy éppen szállnak ki valamiből? Ezek ők, akik mindig visszaülnek a lóra.

A mesebeli apóka meg a répa meséjében legyek én a hangya

Beszélgetőtársam a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány elnöke, Koródi Bálint.

Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Bálint nem tartotta jó ötletnek, hogy a DEA honlapján megjelenjen. Biztosítottuk, nem marketingcélzattal kérdezzük, egyszerűen fontos az alapítvány vezetőjéről valamit tudni. Nem mellesleg, tanulságos az életútja.

Korodi BalintKoródi Bálint a Műegyetemen végzett a Villamosmérnöki Kar adatátviteli szakán.  Az egyetem előtt előfelvételisként Debrecenben volt katona. Komoly tudással szerelt le. „Megtanultam az Arany Bika oldalában lévő kocsmában, hogy hogyan kell csinálni a rántott hortobágyi palacsintát gombás rizzsel.”  Nem érettségizett és nem felvételizett. Megütközésemre bevallja, hogy azért, mert első helyezést ért el az országos tanulmányi versenyen, így mentesült a megmérettetések alól. Harmadéves, amikor diákmunkásnak hívják a Számítástechnikai Kutató Intézetbe, a SZTAKI-ba.

Miféle szerepet játszott a SZTAKI a pályádon?

  • Amikor elkezdtem a SZTAKI-ban diákmunkásként, én onnantól már „sztakisnak" tartottam magam. A SZTAKI egy zseniális iskola volt. Többet adott, mint az egyetem, bár az egyetemre sem panaszkodhatom, kiváló tanáraim voltak. Mivel én már harmadéves egyetemistaként megnősültem, és hamarosan megszületett Eszter lányom is, sajnos egyre nehezebbé vált a helyzet.

    Egy családot eltartani a SZTAKI -s fizetésből nem volt egyszerű. Megkérdeztem Hatvani Józsefet, aki neves professzor volt: „Te Jóska, ide csak úgy jöhetett az ember, hogy jeles diplomája, angol nyelvvizsgája, emellett elhivatottsága és ajánlásai  voltak, ehhez képest egyharmadát keresi, mint máshol keresne.” – „Ide figyelj, Bálint! – mondta. Te számítsd hozzá a jövedelmedhez, amit innen kapsz tudásban. Ettől te értékesebb leszel.”

És ebben igaza volt?

  • Tulajdonképpen igaza volt, igen, rengeteget adott a SZTAKI.

Hogy lett a mérnökből informatikus?

  • Akkoriban szerszámgép-vezérlésekkel foglalkoztunk, akkor készült a dialóg CNC. Hardvert is terveztem, szoftvert is írtam. A mérnöki és informatikai munka már abban az időben elkezdett összemosódni. Tehát aki a SZTAKI-ban dolgozott, már számítógépes szerszámgép-vezérléssel foglalkozott, ez pedig az informatikára épül.

Mennyiben volt ez más szakmai kihívás mint manapság?

  • Ez még egy olyan időszak volt, amikor a kékhalál egy irodai alkalmazásnál nem okozott nagy gondot, mert hát legfeljebb újra kellett indítani a gépet. Egy több tonnás marógéppel, ami belement a munkadarab közepébe, ezt nem lehetett megcsinálni. A számítógépek kapacitása is töredéke volt a mainak. 64 kByte memóriára kellett megírni egy nyolcterminálos rendszert, és meg lehetett csinálni. Voltak persze zseniális tanáraink, például a SZTAKI-ban dolgozott a Bródy Ferenc, Bródy János nagybátyja. Zseniális matematikus volt.

És akkor mégis miért hagytad ott a SZTAKI-t?

  • Megélhetési gondok miatt. Nem lehetett tovább húzni. Egy barátommal úgy döntöttünk, hogy csinálnunk saját céget. A SZTAKI-val a kapcsolat nem szakadt meg, csak megrendelésre dolgoztunk onnantól, más kondíciókkal. Nagyon sok értelmes kollega jött át hozzánk, és elkezdtünk hálózatokat összerakni, operációs rendszert írtunk. Én magam például a VÁÉV-BRAMAC bérszámfejtő és munkaügyi rendszerét írtam, amit sok-sok évig használtak eredményesen. Ez egy program volt, az akkori kezdetleges IBM PC-kre íródott.

    Mivel a SZTAKI-ban online, real time környezetben nőttünk föl, képesek voltunk arra, hogy autóversenyeknek, motorversenyeknek az időmérését és ennek a kijelzését megcsináljuk. A Superbike-nak és a kamionversenyeknek is mi csináltuk a mérőrendszerét – fizikailag is. Ez volt a  NEXT Computeres időszak. Közben jöttek hozzánk jobbnál jobb szakemberek, a cég 10 év alatt kinőtte magát. Ám, ahogy fejlődik organikusan egy szervezet, úgy előállhat, hogy másképpen gondolják a vezetők a  jövőt. Így kettéváltunk. Mi pedig a csapat egy részével létrehoztuk a Montana nevű céget. A Montana is meglehetősen nagy céggé fejlődött, és itt is eljött az a pillanat, amikor máshogy képzeltük a hogyan továbbot.

Nem lehet ebbe belefáradni?

  • De, és pontosan ezért ekkor én már kicsit szerettem volna magammal is foglalkozni, így elkezdtem a Master of Business Administration 2000 nevű menedzserképzést a Műszaki Egyetemen. Előtte már elvégeztem hasonlót Gentben a Vlerick School-ban 1993-ban. Az érdekes az, hogy 2000-ben jutott el hozzánk, hogy mit kellene egy menedzsernek tanulni, a műegyetemi képzés tartalma lényegében megegyezett a gentiével.

A képzés után? Vissza a piacra?

  • Először tettem egy kitérőt, mert 2001 végén válságmenedzsernek hívtak az Albacomphoz. Aztán, amikor úgy éreztem, teljesítettem a feladatomat, elmentem onnan, és elkezdtem ismét saját céget építeni.

    A történetben az az érdekes, hogy a régi kollégáim kerestek meg, hogy jó lenne ismét közös céget csinálni. És hát mondtam nekik, gyerekek, 2008 van, azért nem biztos hogy a legalkalmasabb időpont...

...a válság közepén.

  • De hát figyelj, ez van, a csillagok így álltak össze, ezt dobta a gép, úgyhogy megcsináltuk a Telvice-t. Elkezdtünk benne dolgozni, nőtt növekedett, ezen közben kitaláltuk, hogy a digitális tudást jó lenne terjeszteni az oktatásban.

Szokatlan, hogy egy sikeres üzletember, aki ráadásul műszaki pályáról indult, egyszercsak egy egészen másfajta, mondhatni nem túl rentábilis területen nonprofit munkába kezd. Volt elég gondod, feladatod enélkül is. Miért….

  • Mert viszketett a tenyerünk, éreztünk még annyi energiát magunkban, hogy valamit kéne csinálni egy olyan területen, ahol van mit tenni. Akkor még nem voltak meg az unokáim, de most még az is motivál, hogy az unokáimnak is megpróbálok valamilyen egészen apró módon, de hozzájárulni a jövőépítéshez. Mondjuk úgy, hogy a mesebeli apóka meg a répa meséjében legyek én a hangya, még az egér farka után, ha éppen az kell, hogy kijöjjön az a fene répa a földből.

Mivel indultatok?

  • Például volt olyan projektünk, aminek az volt a célja, hogy a kismamákat visszajuttassuk a munkaerőpiacra. Kapjanak megfelelő számítógép-felhasználói tudást, és máris előnyösebb helyzetbe kerülnek. Naivak voltunk, a cégek inkább fizettek kártérítést, de örültek hogy megszabadultak a munkaerőtől, nemhogy még visszavegyenek egy kisgyerekes anyát. Aztán már akkoriban eszünkbe jutott, hogy mennyire tájékozatlanok az emberek pénzügyekben. Itt volt a hitelválság. Kellene képezni őket. Ez is egy projektünk volt.

És hogy lett a Komplex Instrukciós Program?

  • Kürti Sanyi (A KÜRT Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. elnöke. Szerk.) barátommal síeltünk, és Sanyi azt mondta, hogy: „Te, figyelj, én benne vagyok a Gábor Dénes Díjasok Klubjában, és ott van egy projekt, nincs kedvetek ezzel foglalkozni?”

    Mondtam, hogy nézzük meg mi ez. Ez volt Hejőkeresztúr. Lementünk Hejőkeresztúrra, én padlót fogtam a gyönyörtől, lám, így is lehet tanítani. A szegény roma gyerek, akinek egy ruhája volt, azt is az iskolától kapta, nyolc testvére volt otthon, villany nélkül léteztek, úgy prezentált, el nem tudtam képzelni, hogy egy ilyen módszer miket ki tud hozni az emberekből. Nagyon megtetszett, és akkor elkezdtük ezt az egészet valahogy körbe építeni.

Működött a KIP még valahol?

  • Akkoriban már máshol is dolgoztak a módszerrel, Borbélyné Nagy Éva szakmai támogatásával. Évával továbbra is együtt dolgozunk, és sikerült megteremteni egy kis iskolahálózat anyagi bázisát is. 10 iskolában elindulhatott a KIP-szerinti képzés, és tart a folyamatos fejlesztés, műhelymunka tapasztalatcsere a mai napig.

Hogyan tovább? Milyen szerepet szánsz a DEA-nak?

  • Nekem ez egy olyan társadalmi munka, amit élvezek csinálni. Az alapítvány egy szervezet. Egy szervezetbe pedig munkatársak kellenek. Az a vágyam, hogy értelmes emberek, értelmes munkát tudjanak végezni szerény, bár nem sértő anyagi ellenszolgáltatás fejében. Élvezzék, amit csinálnak, lássanak benne perspektívát, és ezt az egészet örömmel tegyék egy szép cél érdekében. A cél adott, szeretnénk az oktatás sikeréhez valamilyen módon hozzájárulni. Fontos missziónk a digitális írástudás terjesztése, hiszen aki ebben lemarad, az kimarad. Ez ma az esélyteremtés lényeges terepe. A KIP csak az egyik lehetőség, több projektünk indul neves szakemberekkel, például elkezdtünk dolgozni egy diagnosztikus eszközön, indul egy különleges informatikai képzésünk, egy módszertani projektünk a digitális eszközök tanórai alkalmazása területén, és sorolhatnám. Amiben látunk fantáziát, megpróbáljuk megragadni, és a saját erőnkhöz képest ebben előrelépni. Meglátjuk, hogy mennyi sikerrel tudjuk a terveinket megvalósítani. De rajta vagyunk.

 

Kapcsolat:  Dr. Pink Edit Éva   |   1116 Budapest, Duránci u. 3.   |   +36-20-253-32-93    |   Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány © 2009 - 2017 Minden jog fenntartva