Skip to main content

DEAgóra

Az ember igazán mások történeteiből tanul. Ezért indítottuk el Eszmecsere címmel interjús rovatunkat, amiben érdekes embereket mutatunk be – hol személyes, hol szakmai – sorsukon keresztül. Ötlet, szorgalom, folyamatos tanulás, önbizalom, vállalkozókedv, kudarctűrés, életszeretet. Mi kell a sikerhez? Vagy éppen mi okozza a sikertelenséget? Miféle indítékokkal vágnak bele valamibe, vagy éppen szállnak ki valamiből? Ezek ők, akik mindig visszaülnek a lóra.

Komputerencián innen és túl: DEA.KIT

A DEA.KIT nem egyszerű eszközhasználatra tanít.
Tippeket kapnak, és trükköket tanulnak a résztvevők,
hogy gyorsabb és profibb munkát produkáljanak.

dr. Csernoch Mária

Beszélgetőtársam dr. Csernoch Mária a Debreceni Egyetem Informatikai Karának docense, előtte a Debreceni Egyetem Gyakorló Gimnáziumának vezető informatikatanára volt. Az ő nevéhez fűződik egy – a megszokottól eltérő – informatikai képzéscsomag is, a DEA.KIT. A csomagban az egyszerű felhasználóknak szóló, különböző szintű kurzusok mellett van egy külön módszertani képzés informatikatanároknak.

A KIT rövidítést értem, de miért DEA?

  • Mert a csomagot a Digitális Esélyegyenlőség Alapítvány keretei között fejlesztettük és tartjuk.

Sok érdekes dolgot tudtam meg rólad, például, hogy nem csak programozó matematikus vagy, de nyelvész, valamint informatika- és angoltanár is. Az informatikát és a matematikát még értem, de hogy jönnek ide a nyelvek?

  • Angol szakos koromban kiderült számomra, hogy a nyelvészet nagyon hasonlít a matematikához. Innentől kezdve egyenes volt az út, mert észrevettem, hogy amíg a többiek kínlódnak a nyelvészettel, nekem azzal van a legkevesebb bajom. PhD-t matematika- számítástudományból kaptam, és végül nyelvészetből habilitáltam.

Kimunkáltál egy – a jelenleg megszokottaktól – gyökeresen eltérő szemléletű „végfelhasználói” képzést. Azt gondolná az ember, hogy az ilyen típusú képzések között nagy különbségek nem nagyon lehetnek. Ugye a felhasználót egy dolog érdekli, hogy minél kevesebb strapával minél gyorsabban, minél jobb eredményt érjen el. Szép dokumentumokat, prezentációkat, jól működő táblázatokat akar létrehozni.

  • A képzésünk – szemben a megszokottól – a problémamegoldásra helyezi a hangsúlyt. Ugye ez egy programozói szemlélet, hiszen jelenleg a végfelhasználót magára hagyjuk, azt mondjuk, majd elkattogtat a felületen, aztán valami csak kijön. Ezzel szemben én azt gondolom, hogy egy sokkal tudatosabb felhasználói magatartás könnyebbé, időtakarékosabbá és hibátlanabbá teszi a munkát.

Tudnál egy példát mondani?

  • Programozást nagyon gyakran úgy tanítunk kezdőknek, hogy már meglévő, rossz programokat adunk nekik, és ezekben a programokban kell felismerni és azonosítani a hibákat. Aztán ha a hibafelismerés megtörténik, utána jön a következő lépés, hogy próbáljuk meg kijavítani őket. Menetközben megint hibát ellenőrzünk, megint hibát javítunk, tehát folyamatos diszkussziót csinálunk. Ez az egyik lépés. A másik lépés pedig az, hogy hogyan lehet ezt a tudást átvinni egy másik feladatra, egy másik környezetbe.

Hogy néz ez ki egy „civil” esetében? Mondjuk a Wordöt szeretné profi módon használni.

  • A szisztéma hasonló. Mikor jó egy dokumentum? Akkor, ha eleget tesz a nyomtatott dokumentumokkal szemben állított követelményekkel, és módosításokkal szemben ellenálló. Ami várhatóan egy hibás dokumentumra nem lesz igaz. A kurzuson először nyomtatva adom oda a dokumentumokat, hogy a résztvevők próbálják felismerni, megnevezni a hibákat. Ha hibásan van szerkesztve, formázva, akkor annak szinte kivétel nélkül a papíron is nyoma van. A felhasználó felelős a saját munkájáért. Valamennyi felelősséget nem lehet áttolni a programokra.

Például a felhasználó ne támaszkodjon a helyesírás-ellenőrzőre?

  • Támaszkodjon, de kritikusan.

Miféle hibákat vehetek én észre egy nyomtatott szövegben?

  • Például, hogy a zárójel után szóköz van. Vagy a szám és a mértékegység között nincs szóköz. Az ezres elválasztó karakterek sokféleségét. A dátum rossz helyesírását. Vagy hogy nincs középen, aminek középen kellene lenni, vagy sokféle és zavaró kiemelés van, vagy elszúrták a számozást, és sorolhatnám. De ilyen a kötőjelek kérdése. Kötőjel, gondolatjel. Mikor milyen hosszút kell használni, kell elé szóköz, nem kell elé szóköz. Az írásjelek előtt, után kell-e szóköz.

    A nyomtatott dokumentumon három kategóriában tudunk hibákat azonosítani. Ez a nyelvhelyesség-helyesírás, a tartalom és a tipográfia. Mert most hirtelen mindenki tipográfus lett. Rondábbnál rondább dokumentumok születnek. Még hogy ronda! De olvashatatlan is. Például egy szöveg végig dőlt betűvel. Ez tipográfiailag helytelen, mert ha mindent kiemelek dőlttel, akkor nem emeltem ki semmit.

Eddig azokról a hibákról volt szó, amiket papíron fel lehet ismerni. Ez azt is jelenti, hogy van, amit csak a digitális dokumentumban.

  • Egy digitális szöveg sokkal több karaktert tartalmaz, mint ami a nyomtatásban látszik. Egy kézírásos dokumentumban, ha szóközt akarok, akkor felemelem a tollat, és odébb teszem. Vagy amikor vége van egy bekezdésnek, akkor felemelem a tollam, a következő sor elejére viszem, és ott folytatom. De itt, a szóköznek, a bekezdésnek is kell egy tárolt karakter. Tehát ismerni kell a nem nyomtatódó karaktereket is. Ezek csak a digitális szövegben látszanak, akárcsak a formázások.

Mennyiben befolyásolják ezek egy dokumentum képét?

  • A nem nyomtatódó karakterek helytelen használatával tördelési hibákat generálhatunk. Gyakori az is, hogy elnéz valaki egy formázást.

Mit jelent az, hogy egy formázás hibás?

  • Például állítottunk margót, és levettük nullára az összeset. Akkor az a dokumentum úgy néz ki, hogy papírszéltől papírszélig tart, de amikor kinyomtatja, akkor bal szélen is lemarad egy kis szöveg és jobb szélen is. Ezek apróságnak tűnnek, de sok bosszúsággal, idővel, fölösleges munkával járhatnak. Vagy ha egy hibásan tördelt szövegbe egyetlen szót beleírok, vagy csak megváltoztatom a betűméretet, borul minden. Hogy ezt helyre rakjuk, az egy igen macerás munka, sok hibázási lehetőséggel. Míg ha jól van szerkesztve (tördelve) a szöveg, akkor egy szó beírása vagy egy betűméret-változtatás nem fogja összetörni. Ezt jelenti, hogy ellenáll a változtatásoknak, invariáns velük szemben.

Kiknek kell ez a tudás?

  • A digitális írástudás ma már az általános műveltség része. Vannak közvetlenül az időgazdálkodást és a pénztárcát is érintő következményei a digitális analfabetizmusnak. Ilyenek az ügyintézéssel, tájékozódással kapcsolatos dolgok, vagy ott vannak azok a weblapok, amelyek tömve vannak hibával. Ez hitelteleníti a céget, azt üzeni, hogy igénytelen, tudatlan. Ha ebben az, akkor amit kínál, abban is az lehet. Így ennek üzleti következményei is vannak.

A filozófiátok, hogy algoritmusok segítségével gondolkodni tanítotok. Ez mit jelent? Mi az algoritmus ebben az esetben?

  • Felismerünk hibákat. A hibajavítást és utána majd az önálló munkát is, meg kell tervezni. Nagyon nem mindegy például, hogy egy ilyen hibajavítási procedúrában milyen sorrendben javítunk. Ha okosan csináljuk, akkor két kattintás, ha rabszolgamódra, akkor órákig tart. Ezek olyan trükkök, amikkel nagyon fel lehet gyorsítani a munkát. De előbb meg kell tervezni, fel kell építeni azt. Például a formázásnál a legnagyobb egységet – a dokumentumot – formázom meg először, utána megyek a következő kisebbre és utána megyek a még kisebbre.

Sokan panaszkodnak a Wordre, hogy például a többszintű decimális számozás instabil, átáll.

  • Nem instabil, csak jól kell csinálni, tudni kell, hogy lehet „becsapni”. Ezek is trükkök.

Az Excelt sokkal kevesebben használják, mint a Wordöt. Ha használják is, akkor úgy, mint egy Word-táblázatot, szövegeket írnak bele.

  • Azt kellene bevésni, hogy az Excel nem szövegszerkesztő. Tehát ne használjuk nagy mennyiségű szöveg bevitelére. Az Excelt adatfeldolgozásra érdemes használni. El kell dönteni, hogy egy adott probléma megoldásához melyik program a jobb. Akkor kell Excelben dolgozni, ha azokkal az adatokkal utána valamilyen igazi adatmanipulációt akarok végezni. Ha az adatokból információt akarok kinyerni. Van, amikor szöveggel és számokkal is dolgozunk, ezért azt is tudni kell, hogy van átjárás a Word és az Excel között. Ha dolgozok egy Excel-dokumentumban, és közben rájövök, hogy mégsem az Excel lenne a befutó, akkor tudnom kell, hogyan tudom az addigi munkám átvinni Wordbe. Ez fordítva is igaz.

Hogyan?

  • Az új Word és Excel már nem nyitják meg egymás dokumentumait. Most úgy kell megoldani, hogy egy köztes lépést beiktatunk, amikor szövegfájlt hozunk létre. Excelből csinálok szövegfájlt, majd a szövegfájlból Word-fájlt, és a másik irányba ugyanígy működik: Word-fájlból csinálok szövegfájlt és a szövegfájlból csinálom meg az Excel-fájlt.

Tehát az nem megoldás, hogy én kijelölöm egyszerűen az én kis Excel-táblázatomat és copy-paste a Wordbe, és ott van a táblázat?

  • Sosem tudod mi marad le, ez azért egy nagyon gyenge lábon álló megoldás. Ha konverzióval csinálom, akkor sokkal biztonságosabban tudok dolgozni. Amikor Excelből konvertálunk, akkor tehát szövegfájt, azaz .txt kiterjesztésű fájlt hozunk létre. Azért, mert ez csak tisztán az adatokat tartalmazza.

Mi az, amit nem tartalmaz?

  • Képek, formázás, linkek, ez a három leggyakoribb. Ráadásul sokkal gyorsabb is. Vegyünk egy weblapot. Ekkor még csak egy HTML fájlt kapsz, ezután ezt a weblapot megnyitod Wordben, és most indul el a konverziós lépéssorozat. Először a weblapból konverzióval készítesz egy Word-dokumentumot, a fölösleges részeket kitörölgeted, a szükséges átalakításokat megcsinálod, és ezek után újabb konverzió, és a Word-dokumentumból csinálsz egy szövegfájlt. Ezt a szövegfájlt pedig nyitja szépen az Excel.

Amikor azt mondom, felhasználóbarát, akkor az egyben valami olyasmit is jelent, hogy kiiktatom a döntési folyamatokat. Arrafelé megyünk, hogy képekkel, ikonokkal minden megoldható.

  • A képecskékkel nincs gond, ha tudjuk, hogy a képecske mire használható. Ez nem probléma. Nem a gombokkal van a gond, a gombok megkönnyítik a kezelést. A gombok ésszerű használata hiányzik. Nem csak azt kellene megtanulni, hogy hogyan kattintok a B betűre, ahhoz hogy félkövér legyen, hanem azt is, hogy kell-e a B betűre kattintani. Szabad-e a B betűre vagy az aláhúzásra kattintani.

    A felhasználó úgy jár el, hogy fogalma sincs, hogy hogyan kell megoldani a problémát, kattint jobbra, kattint balra, kijön valami. Ha szerencsés, és valamilyen szinten művelt a szakmában, akkor rájön , hogy a kapott eredmény az jó, vagy nem. Egy analfabéta felhasználó, akinek nincs hibaellenőrzési stratégiája, annak örül, hogy végre kijött valami. Hogy az jó vagy sem, azt már nem tudja megítélni.

    A baj, hogy a nagy szoftvercégek anélkül tesznek a programokba funkciókat, hogy tekintettel lennének bizonyos tudásokra, kultúrára, szakmai szabályokra. Ha már nyomtatott dokumentumra készítjük fel a rendszert, akkor vegyük már elő, és nézzük meg hogy mit ír elő a tipográfia. Vagy nézd meg azokat a sablonokat, amiket PowerPoint kínál! Annyira pici betűket használ például, hogy esély nincs elolvasni. Simán kiválasztja a sötétkék háttérre a fekete karaktert és még sorolhatnám. És akkor itt a következő tudástranszfer, hogy amit megtanultam Wordből, hogy mire való a stílus, ugyanarra való PowerPointban is. 

    A képzésünkön pont a problémamegoldásnak ez a holisztikus, kritikus, gondolkodást fejlesztő módja van a központban, miközben számos praktikus technikát, trükköt tanítunk. A DEA.KIT tehát nem egy egyszerű informatikai képzés, hanem olyan dologra is rávilágít, amit figyelembe kell venni egy dokumentum vagy egy táblázat kezelésekor, hogy gyors, hibátlan és intelligens munkát adjunk ki a kezünkből.

PÁR