Beszélgetőpartnerem Kormos Edit magyar-dráma szakos középiskolai tanár. Miskolcon a Földes Ferenc Gimnáziumban kezdett, később Budapesten a Xantus János Vendéglátóiparti Szakközépiskolában, végül 12 éven át a Miskolci Herman Ottó Gimnáziumban tanított. Két évtizedes iskolai pályafutását követően szabadúszó lett.

Három évvel ezelőtt döntöttél úgy, hogy elhagyod a pedagóguspályát, pontosabban a tantermi iskolai tanítást. Helyette belevágtál az online munkába.

• Mikor észrevettem magamon az elfáradás, kiégés jeleit, úgy döntöttem, kiszállok. Még azelőtt, hogy bevinném őket az osztályterembe is.

Milyen jeleket érzékeltél magadon? Mik azok a kiégésjelek?

• Alapvetően borzalmasan fáradt voltam, és sokkal ingerlékenyebb lettem, már kisebb dolgok is kihoztak a sodromból. Sokat panaszkodtam és füstölögtem magamban. Hallgattam a többieket, akik ugyanolyan fáradtak voltak, mint én, és kerülni kezdtem a tanárit. Egy ideig így ment, aztán volt egy pont, amikor úgy éreztem, hogy a saját tehetetlenségemet próbálom csak kimagyarázni. Akkor azt gondoltam: nem csaphatom be magam, nem gyárthatok állandóan önigazolást. Nem maga a tanítás vagy a kollégák miatt fáradtam el, hanem megrémültem attól, hogy a tűréshatárom elkezdett tágulni, és már természetes kezdett lenni, hogy olyan külső elvárásoknak is megfeleljek, amit azelőtt elképzelhetetlennek tartottam. Ettől volt folyton nyomott a hangulatom. Az ilyen stagnálás megbetegít.
  
  Elkezdtem agyalni azon, hogy mi az, amit szívesen csinálnék. Az egyértelmű volt, hogy továbbra is tanítani akarok, de úgy, hogy meglegyen a szakmai és személyes szabadságom, hogy én döntsek a módszeremről, és arról, hogy kikkel és milyen körülmények között foglalkozom. Így jött a Skype, ami valójában minden igényemnek megfelelt. Közben persze furcsa is ezt kimondanom. Én, aki világéletemben lényegesnek tartottam a személyes kontaktust, egyszercsak egy képernyő mögé zárom magam, és pusztán a vizualitásra hagyatkozom. Aztán persze rájöttem, hogy az online tanítás nem puszta vizualitás.

Hogyan indultál el?

• Sok előtanulmányt folytattam, mielőtt belevágtam, mindent elolvastam a módszertannal kapcsolatban, ami fellelhető volt. Persze attól hogy olvasol valamiről, nem ugyanaz, mint ha csinálnád. Ötleteim voltak, de nem tudtam, hogy 2D-ben hogy működnek majd. Ez egy nagyon-nagyon más világ. Alapvetően drámás vagyok, elemem a mozgás. Ráadásul a magyartanításban is szeretem a dinamikus, játékos órákat, ahol számos eszközzel szólítom meg a gyerekeket a tanteremben. Szóval: nagyon furcsa volt kezdetben, hogy be vagyok szorítva egy keretbe. Mint mikor kiskoromban tévéset játszottam egy kartondoboz mögül.

A kamerák be vannak kapcsolva itt is, ott is?

• Igen, folyamatosan látom a gyereket, észreveszem, ha nem figyel, elbambul, mert például internetezik éppen. A Skype-tanításnál elengedhetetlen az intenzív jelenlét, magas az órák interaktivitás-foka. A neten keresztül érkezem, egy olyan világból, ahol a gyerekek megszokták, hogy minden gyors, látványos, élményszerű és interaktív. Nem lehetek kevésbé érdekes.

Hogyan válhatsz “élményszerűvé”?

• Ennek millió lehetősége van. Például sokkal több színt használok. Ami egy nagy osztályteremben elvész, annak itt komoly felhívó funkciója van. Kártyákat készítek, rengeteget rajzolok, vagdosok, tűzök, tépek menetközben is. Tegnap például az elválasztást tanítottam. Szó szerint szétvagdostuk a szavakat…
  
  Nagyon pörgősek emiatt az órák. Folyamatosan készítem a segédanyagokat. Rengeteg ábrát, mozgatható modellt használok, sok közülük fogyóeszköz, mert rájuk firkálok, átrajzolom, eltépem, átszabom őket — ettől kicsit animációs film jellegű lesz az egész. Próbálok olyan „show-elemeket" belevinni, ami a gyerekek világához is közel áll.

Milyen korosztályt tanítasz?

• Első osztályostól a hatodikoson keresztül az érettségiig, sőt még afelett is sokakat. Sok a játék, és még több a lehetőség. Sokszor alig kell hozzá valami, elég egy kamera. A gyerekek meg nagyon élvezik, mert ebben a világban élnek: igen közel áll hozzájuk ez a csatorna.

Működik ez a gyerek képességeitől függetlenül?

• Ugyanúgy mint egy iskolában, van akinek több, van, akinek kevesebb támogatás kell. A diákok közül nem úgy válogatok, hogy jók-rosszak, hiszen nem tudhatom előre, ki jelentkezik. Sokan a határon túlról keresnek meg. De érdemben nincs különbség. A módszer működik.
  
  A nagyobb gyerekek figyelme húsz-huszonöt perc után, a kicsiké már 10-15 perc után lankadni kezd, elfáradnak. Ez természetes, hiszen addig tart ki a figyelmünk. Azon vagyok folyamatosan — és ezért látsz ennyi eszközt körülöttem —, hogy fenntartsam a figyelmet, és ha szükséges, lazítani is tudjunk kicsit. Például egy-egy nehezebb feladat után jön valamilyen könnyedebb, játékosabb. A logikai gyakorlatok után egy-egy fantáziát, kreativitást igénylő. Ezeket próbálom minél változatosabbá tenni.

Tudsz mondani egy játékos feladatot?

• Például múltkor a kicsikkel képrejtvényeket csináltunk: ez egy „holló”. 
  
  Ezek a feladatok önmagukban nem újdonságok, klasszikus nyelvi-logikai feladatok, képrejtvények, olyan játékok, amit nyelvtan órára szerintem minden igényesebb tanár bevisz, aki tudja, hogy a gyereknek időnként kell, hogy fellélegezzen. Itt élőbbé tehető az egész, miközben személyesebb és persze látványosabb is lesz.
  
  Sokat kapok a tanítványaimtól. Ők is küldenek nekem cikkeket, kisfilmeket, ha találnak a témához kapcsolódóan valami érdekeset. Így szeretek tanítani, és én is így szerettem és szeretek tanulni. A gyerekeknek nagyon jó ötleteik vannak. Például megkért a múltkor az egyik tanítványom, hogy a dolgozatnak szánt feladatot a cseten keresztül oldhassa meg. Volt, hogy kiötlöttem egy kártyajátékot, amihez a tanítványom nagyon frappáns szabályt alkotott. Amit az egyik gyerek kitalál, az azért is működőképes, mert arra a többi gyerek is általában vevő. Kifejezetten imádom, amikor önjáróvá válnak egy-egy alkalommal, és beleadják a saját kreativitásukat.

Úgy tűnik, ezek az órák nagyon személyesek…

• Szinte családiasak. Az otthonom a stúdióm, személyes tárgyak vesznek körül. Ennek az a jó oldala, hogy rugalmasan tudok alkalmazkodni a gyerek igényeihez, lelkiállapotához. Mindig kéznél van egy-egy játék, érdekes ábra, diasor, kisfilm vagy tárgy. Ugyanakkor semmi sem jelenhet meg a képernyőn, ami elvonja a gyerek figyelmét.  

Akkor neked állandóan rendet kell rakni.

• Pontosan. Nagyon oda kell arra figyelnem, hogy mit látnak a gyerekek, csak olyan dolog kerülhet a szemük elé, amit én is szeretném, hogy lássanak.

Van valami, amiben te lettél más?

• Sokkal pontosabban dokumentálok. Ami egy fura dolog, mert soha nem volt szívem csücske az adminisztráció. Most értettem meg igazán, hogy mennyire lényeges, hogy az ember építkezzen, kövesse a folyamatokat. Attól kezdve, hogy a tanítványaim egyénileg hogyan haladnak, milyen módszerek válnak be náluk, és sorolhatnám. Ezt kellene tenni persze iskolai körülmények között is, de ha az ember három osztályban tanít mondjuk 90-100 gyereket, ez a fajta alaposság kivitelezhetetlen. Jóval tudatosabbá és szisztematikusabbá váltam. Mindenképpen nagyobb önfegyelemre szoktat az online oktatás. Ugyanakkor rengeteg energiát és időt spórolok meg, ami korábban holt időnek számított. Nem csak nekem, a gyerekeknek is. Ilyen például az utazás.

Hogy tudnád elképzelni ezt a virtuális korrepetálást a lehető legoptimálisabban? Ha nem csak egy Skype, hanem mindenféle egyéb eszköz is rendelkezésre állna.

• A következő lépés, hogy érdemes lesz több kamerával és egyéb kütyükkel felszerelkeznem. Ha nem a felvételi, hanem a nyelv szinten tartása, ápolása a cél, akkor szoktam bábozni, mesélni, vagy drámás eszközöket használni. Például szókincsfejlesztésre tökéletes lehet egy ilyen játék. A kisebb tanítványaimnak készítettem már teljes bábszínházat is. Ez most úgy néz ki, hogy behelyezem a bábokat ide a kamera elé, így sok az esetlegesség. Ha bővül az eszközpark, akár egy másik teret is berendezhetek, ahova csak át kell mennem. Szükségtelen lesz mozgatni a kamerát.
  
  

Már szó esett a tanítványaidról. Miről tájékozódsz előzetesen?

• Egy előzetes levelezéssel, egyeztetéssel kezdődik minden, amiben pontosítjuk, hogy a diáknak mire van szüksége. Mi a cél, milyen eredményt vár(nak) a tanulástól. Ez lehet korrepetálás, belső vizsgára, felvételire vagy érettségire való felkészülés, míg a külföldön élő magyaroknál az anyanyelv szinten tartásához kérik elsősorban a segítségemet. Ez utóbbi esetben például nagyon nagy szerepe van a játéknak: mondókázásnak, mesélésnek vagy a drámajátéknak.
  
  Van, akinél nem tudom pontosan, hogy hol él, mert nem beszélt róla. Ez az ő szabadsága. Amit fontosnak tart, azt úgyis elmondja. Az első alkalom a bemutatkozó alkalom. Gyakorlatilag egy félórás beszélgetés, illetve egy pici kóstoló abból, hogy mit is jelent az online oktatás. Ezután lehet dönteni arról, hogy a diák számára bevállalható-e ez a tanulási forma. És persze ez után dönt az én személyemről is: el tudja-e képzelni a közös munkát, az együttműködés lehetőségét. A tanítás szerintem erősen bizalmi dolog. Az online oktatásra ez még inkább igaz. Egy kamerán át látunk egymás világába. Úgy kell hitelessé válnunk a másik szemében, hogy csak 2D-ben tapasztalhatjuk meg egymást. Ezek szűkösnek tűnő keretek — ezért is szárnyalhat köztük annyira a kreativitás. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy mindez csak eszköz. A cél, hogy mindebből egy valódi párbeszéd szülessen. S hogy a tanulás végül kalanddá váljon.

PÁR

Honlap: https://www.jatszvamagyarul.hu